Szeretnék tovább lépni, de faszom, nem megy. Szeretnék nyitni Galiba felé, de a kurva életbe, mit csináljak?????? Ma 3 év után először nem kaptam el a tekintetemet, amikor felém nézett, de asszem’ ez kevés lesz. Nem a „barátnője” a bajom, mert azzal olyan, mintha nem ismernék egymást, inkább gazdag a probléma, de az nagyobb, mint a „barátnő”. És gazdag= hubazdmeg, annak ellenére, hogy pincsi feje van, van stílusa, meg olyan mellei vannak, amire még én is féltékeny vagyok (pedig kurrrrva kevés ember van, akit ezért irigylek),sőt, bele is zúgott (mármint a csaj), tapad rá, mint valami pióca, ésésés, én annyira féltékeny vagyok rá…. Egyszerűen meghalok Galibáért, fogalmam sincs, hogy fogom túlélni a nyarat, meg a jövő évet (pláne, ha lesz valami közte és gazdag között), és aztán még egy év, és elmegy innen, és abba én belehalok- mármint, ha addig sikerül túlélnem.

Annyira szívesen raknék ki róla egy képet, (eddig sosem éreztem vágyat aziránt, hogy megmutassam „nektek” ).

Még sosem akartam ennyire látni. Eddig még sosem kívántam ennyire a csókját. Még sosem vágytam ennyire rá- a szerelmére, a szeretetére, meg minden egyébre, ami ezzel jön. Pedig, hányszor hittem azt, hogy „ennél jobban már képtelenség szeretni /kívánni valakit”. Megint (mindig) megcáfolom önmagam.

És ez az érzés egyre erősebb lesz. Nem csitul, nem múlik el. Minden egyes nap csak egyre jobban akarom, és ez elképeszt/ megijeszt. Vajon meddig fog elfajulni ez az egész? Hol lesz vége? Vége lesz egyáltalán valaha??? Kérdés kérdést szül, és semmire nincs válasz. Csak azt tudom, hogy még sosem akartam ennyire- és most nem kimondottan a szeretetre gondolok…illetve, de arra, csak épp a fizikai megnyilvánulására. Nem tudom, hányszor agyaltam már azon, hogy milyen lehet, amikor átölel, milyen lehet a csókja? Persze, milliárd fölé rúg ez a szám is, pont úgy, mint annak a száma, hogy hányszor vágytam már ezekre. De most, ahogy itt ülök, bámulok egy képet róla, zenét hallgatok, és néha írok egy- egy mondatot, úgy érzem, még sosem vágytam ennyire ennek az egésznek a fizikai részére.

Egyébként, Second Chancet hallgatok (Shinedown), és azon agyalok, hogy tényleg mindenki megérdemel egy második esélyt. Hát, a mi kapcsolatunk az elsőt sem kapta (kapja, fogja megkapni) meg. Ja, és akkor talán a Wish You Were Here (Avril) még nem is beszéltem, hogy mennyire üvölteném a refrénjét. És, hogy én régen mennyit sírtam a Legyen ez egy őrült vágy on…az az én-mi- zenénk.