2014. augusztus 24. 13:39 - solya297

Vége, de mégse

Valami megint véget ért. Egy nyár, egy kapcsolati lehetőség, egy korszak. (most) Tanultam, megint, rengeteget. Ez jó. Nem szomorít el, hisz hamarosan kezdődnek az új kihívások. Tanév, faktok, edzés, nyelvvizsga, munka, boldogság, és talán majd a szerelem is beköszönt. De ha nem, hát akkor sem lesz baj. Tudom, ki(ke)t szeretnék, de nem fogok sírni, ha nem jön össze.

13 elment, meglepő, nem is sírtam (annyit).

Múlt-at meg kell tanulnom kizárni, lassan talán sikerül.

Orosz offolva, hatalmas csalódás. De nem érek rá most vele foglalkozni.

Sokkal fontosabb dolgom van annál, hogy másoknak megfeleljek - olyanná kell válnom (fizikailag, lelkileg, mentálisan) amilyen lenni szeretnék; MAGAMNAK kell megfelelnem.

Boldog vagyok-se több, se kevesebb. Egyszerűen nem érdemlik meg, hogy összetörjek miattuk.

"Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené."

Szólj hozzá!
2014. július 18. 21:52 - solya297

Türelem

_1405712587.jpg_621x869

"Néha a sors megvárakoztat, nem kapod meg rögtön, amit a legjobban akarsz. De ha türelmes vagy, és nem adod fel, elnyered a jutalmad." /Karen Hawkins/

 

Semmi sem véletlen. Az sem, hogy ezt a képet múlt és a barátnője közös képe alatt találtam meg. Nem szabad kétségbe esnem.

Türelem....csak türelmesnek kell lennem, és jönni fog. De addig is, boldog leszek. Felemelem végre a fejemet.

Szólj hozzá!
2014. június 01. 12:01 - solya297

Összetört

13, hogy is mondjam, (mióta van) olyan volt nekem, mint egy utolsó lehetőség. Igazából ő volt a reményem- a boldogságra, a szerelemre. Az utolsó reményem.

De mi van akkor, ha az utolsó reményed egy paraszt?!

Nem tűnt annak. Nem tűnt ilyennek...nem tűnt olyannak, amilyen. Persze Tündér mondta, hogy pofátlan, de részben nem hittem neki, részben ez túllépi a pofátlanságot, nem is kicsit.

És, hogy mi történt? Hát, nézzük szépen sorjában az elmúlt 24 órát:

Szombat reggel, instagram, haverom képe, ma party lesz, szülinapoznak, esélyes, hogy 13 is itt lesz.

Szombat este fél8 körül kiderül, 13 tényleg jön ma

Szombat este, 9, Tündérrel sétálunk alapozni, 13 megy házibuliba, látjuk

Szombat este, fél 12, megjön 13, én a józansághoz már nem vagyok túl közel

Szombat este, 12, indulás partyzni lányokkal. A disco felé Tündér beavatja Szöszit (osztyálytársnőm, mostmár lehet, barát is??!) a 13-sztorimba, ennek kezdetben nem túlságosan örültem, de nincs mit tenni. Bízok Tündérben, ő bízik Szösziben, nem lesz baj.

Vasárnap, kb 1 körül kimegyünk cigizni, 13 is ott van, Tündér hülyéskedik vele, Szöszi elejt pár furcsa mondatot, átfut az agyamon az, hogy fogalmam sincs, kinek higyjek. Mindenki mindenkiről mindent mond, de kinek van igaza???? Ezt sosem fogom megtudni.

Vasárnap, még mindig kb 1 óra, még mindig kint vagyunk, odakeveredek 13 mellé, és igen!, végre...Tündér bemutat minket egymásnak, madarat lehetne velem fogatni. Bemennek a kisterembe, nem sokkal később Szöszivel megyünk mi is. 13 háttal áll nekem, de megfordul, és RÁM mosolyog. Visszagondolva, csoda, hogy nem úgy kellett felmosnia Szöszinek.

Rohangálunk fel-le, aztán egyszercsak bekeveredünk Szöszivel megint a kisterembe....Szöszinek addigra már szereintem elege lett magatehetetlen olvadozásomból, szóval (bár időt nem tudok) elkezdtünk táncolni, aztán egyszercsak...13131313131313131313131313131313.

Hatalmas boldogságom azonban nem tartott sokáig. Megyünk ki, 13+kk, eléggé egymásba vannak merülve. Próbálok nem összetörni, akkor és ott Szöszi jobban kiakadt mint én, komolyan azt hittem, hogy minimum felpofozza......Összetört minden. Most tényleg vége, vége mindennek, én soha többet ebben a rohadt városban egy hímre sem nézek rá.

....és az a legrosszabb, hogy képtelen vagyok sírni, pedig érzem, hogy kellene. De ahányszor megjelenik a gombóc a torkomban, vagy lecsukom a szemem, érzem az illatát, előjönnek  az érzések, a szeme, az arca, minden.

Össze kell kaparnom magam. Felkészülök az általam elképzelhető legrosszabbra, -ami azért általában 3-szor rosszabb a tényleges legrosszabb eshetőségnél- így talán a holnapot túlélem. Ma belemerülök a földrajz és a töri rejtelmeibe, este meg jól kisírom magam lelkisegélynek. A héten meg újra elkezdek edzeni, és akkor talán sikerül kimásznom ebből a gödörből is.

Szólj hozzá!
2014. május 18. 13:25 - solya297

New way

Be kell vallanom, tegnap túlreagáltam a helyzetet, de ez kellett ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem. Visszaolvastam egy régebbi bejegyzésemet, és kicsit arcon ütött. Néhány hete ugyanis Reményt még idegesítőnek neveztem. Bár akkor tényleg az volt, és most is az, nincs szükségem Reményre. A kisbetűs változatára van, de az mindig lesz, mert mindig van egy új út, egy új lehetőség...egy kinyitott ajtó, amit eddig nem vettünk észre. Egy ajtó, ami éppen nyílik.Valami, vagy valaki, ami megváltoztat, egy pillanat, egy gondolat - valami, ami rádöbbent arra, hogy eddig rosszul csináltál valamit, arra, hogy változtatnod kell.....

És hogy mi ez az ajtó, amire rátaláltam az éjszaka? Hát önmagam....nincs szükségem semmi másra saját magamon kívül. El tudom érni a céljaimat holmi idegesítő Remények és minden más személy nélkül. A hitem az, amit senki nem vehet el tőlem. 

Vannak céljaim, vágyaim, álmaim, amiket meg fogok valósítani. Szóval, ideje felemelnem a hátsó felemet, meg a fejemet, és elindulni a saját utamon az álmaim felé...

"Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként."  /Anthony Robbins/

 

Szólj hozzá!
2014. május 17. 16:59 - solya297

Mindig csak ő

Igen, te! Mindig te vagy az első, te vagy akit szeretnek, akivel beszélnek.....már-már belehalnál abba, ha ez nem így lenne ugye LB? Elegem van tudod?????? Van egy Reményem, tudod, hogy mit jelent nekem és miért is jelenti azt amit..de el kell venned ugye? Én meg majd hallgathatom, hogy jóban vagytok, aminek örülnöm kellene. Hát hogy örüljek neki? ÉN akarok jóban lenni vele! Rá van szükségem, NEM arra, hogy TE jóban legyél vele!! De mindig csak te és te és te és te........hát tudod mit ebből elegem van. Nem igaz, hogy nekem nem lehet valakim, aki csak az enyém. Nem igaz, hogy te mindig ott vagy, és intézkedsz és beleszólsz, és elveszel...aztán úgy állítod be, mintha nekem jó lenne amit csinálsz. Pedig nem az!!!!! Enyhén önző vagy, kedves LB. Sőt.... de ezt most nem fogom annyiban hagyni. Remény az enyém, nem a tiéd...ha belehalok is, megkapom amit akarok. 

Nem, nem Remény kell, hanem 13. De gondolkozz már. Legjobb haverok. Remény az utolsó reményem. De te még ezt is elveszed tőlem. Hát perpill eléggé gyűlöllek kedvesem.

"Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő." Pál Ferenc

Szólj hozzá!
2014. április 15. 15:02 - solya297

erő

"Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!"

Bár lenne aki rám kiabálna.  Ez butaság. Van, aki erőt ad. Mert néha nem attól kapjuk a segítséget, akitől (el)várnánk, hogy segítsen és támogasson minket. 13+H, ti adtok nekem most erőt. Nem tudjátok, mennyit jelent, hogy vagytok

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása