"Régi szerelmek, elmúlt, vagy csak elfeledettnek hitt érzések, most egytől-egyig előbukkannak a múlt homályából." (Zsozirisz jósda, november havi mérleg horoszkóp)

Nem csak ez az egy mondat ütött nagyon szíven, hanem az egész napi-heti-havi, megint 100%-ban rólam szól.

Hiányzik 13. Persze, hazajön május-júniusban. De akkor sem lesz az enyém!

És múlt is elmegy, és fogalmam sincs mi lesz velem.Én nem akarom elveszíteni!

Még nem volt az enyém, még nem mehet el, nem veszíthetem el....nekem 4 éve ő minden, a nagybetűs MINDEN. Az életem, a célom, a reményem, a vágyam, a támaszom, a biztos pontom, az örömöm, a kitartásom, a sebeim, a kilátástalanságom, a csalódásom, a reménytelenségem, a bizonytalanságom, a fájdalmam, a könnyeim, a mosolyaim, az erőm, és a gyengeségem. Senkitől nem kaptam még akkora pofonokat mint tőle,és senki nem taszított messzebb magától, mégis senki nem okozott annyi örömöt és szép pillanatot, mint ő.Senkihez nem ragaszkodtam még annyira mint hozzá, pedig senki nem volt tőlem messzebb nála. Senki nem rombolt le úgy, mint ő; de nem is adott energiát a felálláshoz annyit, mint amennyit tőlem kaptam - pedig nem adott. Soha semmit nem kaptam tőle, soha nem volt mellettem, mégis azt érzem, a lénye nélkül nem tudok élni.

Még nem mehet el, még nem lehet vége. Nem hagyhatsz itt! - legszívesebben ezt üvölteném neki. Nem veszíthetem el.

Szörnyű érzés, bent csücsülni egy teremben, és hallgatni, ahogy arról beszélünk, hogy elmegy. Nem csak ő. Nem csak ő számít a 105 közül. Hisz ott vannak Tündérkéék, a lányok is, sőt orosz is. Mégis, a többi 104 nem számít. Csak ő, 105=1. -105 = az életemmel. Nem akarok belegondolni, de kényszerítenek rá minden nap! És közeleg a nap....amikor már csak fél évem lesz, sőt dehogy fél év. 4 hónap....4 gyönyörű szenvedéssel teli hónap. Aztán az üresség. Nem nyugtat az, hogy lesz más, hogy jön haza 13, csak ő kell.

Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt - nem lett volna lehetetlen.

gyűlöllek, szeretlek. szeretlek,gyűlöllek. egyszerre. hát mi ez, ha nem (ön)gyilkos ambivalencia?

Igen, te! Mindig te vagy az első, te vagy akit szeretnek, akivel beszélnek.....már-már belehalnál abba, ha ez nem így lenne ugye LB? Elegem van tudod?????? Van egy Reményem, tudod, hogy mit jelent nekem és miért is jelenti azt amit..de el kell venned ugye? Én meg majd hallgathatom, hogy jóban vagytok, aminek örülnöm kellene. Hát hogy örüljek neki? ÉN akarok jóban lenni vele! Rá van szükségem, NEM arra, hogy TE jóban legyél vele!! De mindig csak te és te és te és te........hát tudod mit ebből elegem van. Nem igaz, hogy nekem nem lehet valakim, aki csak az enyém. Nem igaz, hogy te mindig ott vagy, és intézkedsz és beleszólsz, és elveszel...aztán úgy állítod be, mintha nekem jó lenne amit csinálsz. Pedig nem az!!!!! Enyhén önző vagy, kedves LB. Sőt.... de ezt most nem fogom annyiban hagyni. Remény az enyém, nem a tiéd...ha belehalok is, megkapom amit akarok. 

Nem, nem Remény kell, hanem 13. De gondolkozz már. Legjobb haverok. Remény az utolsó reményem. De te még ezt is elveszed tőlem. Hát perpill eléggé gyűlöllek kedvesem.

"Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő." Pál Ferenc

Új sablon, új blog, új rendszer, új minden. De a gondolatok, a gondok és a vélemények a régiek. 

Sokszor gondoltam régebben is arra, hogy új blogot kellene nyitni, de mindig sajnáltam a sok régi bejegyzést, és az azok által keltett érzéseket. És íme, a régóta húzódó probléma megoldódott. Költöznöm "kellett". 

Ideje hát tényleg egy új fejezetet kezdenem-nem csak a blogolásban, hanem az életemben is. Igaz, hogy az elmúlt néhány hónapban rengeteget változtam, máshogy látom a világot, és sikerült talpra állnom egy mély gödörből, valamint elkezdtem tenni az álmaimért. Azonban soha nem zártam le tisztességesen az elmúlt éveket, soha nem mondtam, hogy akkor most van itt a vége. Eddig.  Most itt az ideje annak, hogy búcsút mondjak a múltnak. Így hát új célokat tűzök ki magam elé, új vágyaim vannak, új ember lettem. Van valaki, aki segített ebben, még ha egyenlőre csak közvetetten is. Van valaki, aki miatt felálltam, és aki miatt most azt teszem, amit teszek, és ahogy teszek. Van, aki boldoggá tesz. Végre-végre-végre, boldog vagyok. 

"Nem kél benned olyan vágy benned, melyhez nem kelne erő is benned valóra váltani." (R. Bach)

Ezzel az idézettel köszöntöm az új fejezetet, az új blogot, az új,boldog életet.