Írni kellene. Mert az jó, az segítene, sírnék, kiírnám magamból, és holnap nem egy durcis, világfájdalmas, fáradt, életunt figura lennék; csak fáradt és életunt és rosszkedvű.

Nem tudok írni. Gyűlölöm a szőkéket. Írnom kellene N-nek. Szólnom kellene neki, hogy összetörtem. De nem vagyunk ennyire jóban!?? Még magamnak sem vallottam be, hogy ennyire szeretem a "Szekérnyemet", és szóljak neki, hogy hallod, hazahozott egy szőkét? Aki amúgy vékony, és szőke, és NŐ, és....szóval minden ami nem én vagyok? Nem is tudom, min lepődtem meg már megint. Már hozzászokhattam volna, hogy én senkinek! Nemhogy Neki, egy ooolyan pasinak, akire  ránézni felér egy orgazmussal. na jó ezt nem kellene bevallani, pedig így van, pedig azt hittem csak tetszik, hiszen még nevettem is, amikor azt mondták, belezúgtam! Ja, hogy már az is azért volt, hogy leplezzem tényleg így van. 

És baszogathattok, hogy mert nem tettem érte semmit. Mit tettem volna?  Csináltam Neki sütit, megégettem magam, de vigyorogtam egész nap, hogy "Úristen, én sütök és NEKI és remélem ízleni fog és...". És ti nevettetek rajtam. Nem gondoltam komolyan. Illetve de, nagyon komolyan gondoltam. Csak tudtam, hogy ha töröm magam, és minden szarral átszaladok Hozzá, sem lesz semmi. Nem vagyok én olyan lá/ény akinek ez sikerülni, aki egy olyan pasinak kell, mint Ő. szóval ja.

whisky vagy pálinka, whisky vagy pálinka, whisky vagy pálinka.....vaaaagy, whisky ÉS pálinka. ez lesz a pillanatnyi megoldás.

A napokban egyre többet gondolkozom azon, mennyi minden változott meg bennem/rajtam/körülöttem az elmúlt egy évben. A mennyiség pedig ijesztő. Vagy inkább furcsa, mert mindig hangsúlyozom, hogy van ami nem változik. Pedig, ha jobban belegondolok, ez nem igaz. 

Persze, ahhoz, hogy fejlődjünk, vagy legalábbis történjen valami, változnia kell valaminek, ez a világ rendje. Egyszerűen csak furcsa elgondolkozni, és rájönni, mennyi minden más már, mint pár napja - hónapja - éve.. Például, elolvasni a bemutatkozást, és rájönni, hogy már a fele sem igaz... Mert az, hogy 17, meg nő, meg lókutyamacska, az még csak-csak, na de sport, meg boldogság, megatöbbi... Hát hol van már az az idő, amikor még party, meg pozitívpróbálmindiglenni voltam?! Nem is olyan régen...frászt! Egy éve. Ami, így kimondva, nem is olyan sok, legalábbis, nem mindig érzékelem a súlyát. Aztán belegondolok, mennyi minden is történt? 13 elment és hazajött - persze! mennyire is jellemző, hogy vele kezdem, nem ám azzal, hogy ja, végigcsináltam egy újabb tanévet, kitűnő lettem, amire büszke vagyok, bármennyit is olvasok arról, hogy egy kitűnő nem feltétlenül dolgozik többet, mint a kettes; na jó, én tényleg nem, sőőt.., de kérem, akkor ne a jegyeim alapján vegyenek fel az egyetemre! van  két 90% -os érettségim, tanulok főzni, meg a többi... De, talán mégiscsak megbocsátható, hogy vele kezdem...Ő még "megvan" nekem.

Annyi embert veszítettem el ugyanis az elmúlt egy évben, amennyit még talán összesen sem sikerült, egész életemben. Mert aki tavaly jött, az idén ment. Hibás vagyok benne, persze, kib*szottul hisztis vagyok, többek között ezt is megmondta Tündér, aki időközben "felnőtt", már "máshogy osztja be az idejét", és persze én csak egy kisgyerek vagyok, szóval, úgy három hete nem kommunikál velem, mert ő már nagylány. Volt egy Szöszim is...igaz, ő egészen áprilisig, bár Tündérrel utálták egymást, de Szöszi volt, amikor Tündér nem. Aztán áprilisban fordult a kocka, Tündér volt, és Szöszi nem, most meg egyik sincs - nem mellesleg Szöszi egy igen irritáló szőke miatt. Mindegy, neki ő kell, és nem én, hiába fúrja a kapcsolatát, hiába szidja néha napokig, ő a jó, és én a rossz. Nekem meg azért hiányzol, Szöszi!
Szóval, tavaly(nyáron) volt egy banda, mára semmi nincs belőle. 

Volt az úgy, hogy lejártam heti háromszor az edzőterembe, és vallottam, hogy én, világ lustája megtalálta a sportot, ami tetszik neki. Ja, volt az úgy. Csak aztán semmi nem lett belőle, a sok betegség miatt hamar elröppentek a megváltott bérletek, meg az azokra szánt tízezresek (de mára legalább már nem köhögök).
Szóval, volt az úgyis, hogy edzettem, és szerettem, és van az úgy, hogy dagi vagyok, és bármennyire szeretném, nem visz le az Isten se a terembe.

Volt az úgy is, hogy minden hétvégén bulizni jártam, főként Szöszivel. Tény, hogy sokszor rossz volt, és a végére megutáltam, de legalább volt társasági életem, kimozdultam - és ha máskor nem is, de hétvégén legalább jól akartam kinézni. Aztán Tündér mellett elkoptak mellőlem a hajnalig tartó diszkózások, és maradtak a 10-kor egy fröccs után hazaérős szombatok. Nem is vágytam rá...most meg, hiába szeretnék, nincs kivel.
Szóval, volt egy időszak, amikor sokat buliztam, és szerettem.

Volt az úgy, (igaz, kicsivel több, mint egy éve) hogy szerelmes voltam egy srácba, és oda-meg vissza voltam egy másikért. múlt, meg 13. Istenem, 13! Mennyi mindent jelentettél még egy éve! Akkor még reménykedtem, motiváltál, bár nem tudtál róla. múlt után mindig csak sírtam, hogy sosem leszek jó neki; és akkor 3 év tehetetlenség és "áhh, hiába csinálom, úgyse fogok neki kelleni" után jöttél te, és elkezdtem tenni azért, hogy neked jó legyek. És jó is voltam - egy csókra? Vagy akarsz még valamit? hmm? Csakhogy, mára már te sem motiválsz. Oda meg vissza vagyok még mindig, de már nem azt jelented, amit jelentettél egy éve. Nem voltál itt, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Ha akkor rámmosolyogsz néha, vagy egyszerűen csak nem mész el...talán, de tényleg csak talán, nem váltam volna ennyire tudatossá, nem lett volna célom az, hogy minden érzelmemet, mondatomat, mozdulatomat irányítani akarjam, hogy bizalmatlanná váljak...jóó, tudom, ez nem a te hibád. De akkor is. Itt lehettél volna. Persze, én meg tehettem volna érted addig, amíg nem vagy itt.

Egy éve volt egy "unalmas-barna" hajszínem, mára vörös. Na persze, csak akkor jó a színe, amikor kikopott, meg persze lenőtt, a tökéletes barnát meg nem találom.

Szóval...nem kaphatnám vissza a tavalyi évemet?

"Régi szerelmek, elmúlt, vagy csak elfeledettnek hitt érzések, most egytől-egyig előbukkannak a múlt homályából." (Zsozirisz jósda, november havi mérleg horoszkóp)

Nem csak ez az egy mondat ütött nagyon szíven, hanem az egész napi-heti-havi, megint 100%-ban rólam szól.

Hiányzik 13. Persze, hazajön május-júniusban. De akkor sem lesz az enyém!

És múlt is elmegy, és fogalmam sincs mi lesz velem.Én nem akarom elveszíteni!

Még nem volt az enyém, még nem mehet el, nem veszíthetem el....nekem 4 éve ő minden, a nagybetűs MINDEN. Az életem, a célom, a reményem, a vágyam, a támaszom, a biztos pontom, az örömöm, a kitartásom, a sebeim, a kilátástalanságom, a csalódásom, a reménytelenségem, a bizonytalanságom, a fájdalmam, a könnyeim, a mosolyaim, az erőm, és a gyengeségem. Senkitől nem kaptam még akkora pofonokat mint tőle,és senki nem taszított messzebb magától, mégis senki nem okozott annyi örömöt és szép pillanatot, mint ő.Senkihez nem ragaszkodtam még annyira mint hozzá, pedig senki nem volt tőlem messzebb nála. Senki nem rombolt le úgy, mint ő; de nem is adott energiát a felálláshoz annyit, mint amennyit tőlem kaptam - pedig nem adott. Soha semmit nem kaptam tőle, soha nem volt mellettem, mégis azt érzem, a lénye nélkül nem tudok élni.

Még nem mehet el, még nem lehet vége. Nem hagyhatsz itt! - legszívesebben ezt üvölteném neki. Nem veszíthetem el.

Szörnyű érzés, bent csücsülni egy teremben, és hallgatni, ahogy arról beszélünk, hogy elmegy. Nem csak ő. Nem csak ő számít a 105 közül. Hisz ott vannak Tündérkéék, a lányok is, sőt orosz is. Mégis, a többi 104 nem számít. Csak ő, 105=1. -105 = az életemmel. Nem akarok belegondolni, de kényszerítenek rá minden nap! És közeleg a nap....amikor már csak fél évem lesz, sőt dehogy fél év. 4 hónap....4 gyönyörű szenvedéssel teli hónap. Aztán az üresség. Nem nyugtat az, hogy lesz más, hogy jön haza 13, csak ő kell.

Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt - nem lett volna lehetetlen.

gyűlöllek, szeretlek. szeretlek,gyűlöllek. egyszerre. hát mi ez, ha nem (ön)gyilkos ambivalencia?

Ki kellene írnom magamról....de igazából nincs is mit írnom....csak címszavak, megint. Buli, 13, sírás. Tudja ki vagyok. Néz rám, mosolyog, és a mosolyától elolvadok. Nekem ő volt az utolsó reményem, rajta kívül nincs más, akivel el tudnám képzelni, akivel szeretném, ha lenne valami. ...Dehát már ő sincs! Sőt, sose volt. ~3óra 15 perc. Vajon látlak még??

Felejtsd el a valóságot. Csukd be a szemed. Gondolj arra, mit éreztél, mielőtt először megcsókolt, vagy először hozzád ért. Mielőtt közel kerültetek volna, te már ismerted a mosolyát, tudtad a szeme színét, és hogy mindig isteni illata van. És mikor végre rád nézett, egy hétig is bámultad volna, de semmi sem volt olyan, mint mikor először megérintett. Olyan volt, mintha csak ketten léteznétek, és csak gondolni sem tudtál arra, hogy valaha el kell válnod tőle. (Kínos c. film)

13, én még mindig imádlak.

Mindent elrontottam egyébként. Ha nincs az a csók...akkor nincs semmi, akkor csak szeretem, akkor azért nem tudtam volna levenni tegnap róla a szemem - akkor tegnap nem gondolkoztam volna el azon, hogy szálanként tépem ki a hajam. Azt hittem túl vagyok rajta, hogy nem fog tudni többé bántani...hogy nem fogom többé szeretni, ergo nem fogok többet sírni miatta...és HELLO, vasárnap reggel 10:43 van, és bőgve ülök a laptop előtt, egy olyan fiú miatt, aki...hát, végül is rohadtul nem érdemli meg. De én szeretem, a mosolya, a haja, a szeme, a teste, az illata, a csókja, mindene.......és nem tudom, hogy látom-e még. Esélyes, hogy ebben az életben már nem. De az nem lehet, hogy megint ennyi volt. Pedig ez van. Egy hónap múlva a világ másik felén lesz, és nem látok esélyt arra, hogy ide bármikor is visszajöjjön. És megint úgy lett vége, hogy el sem kezdődött. Megint, megint, megint. 

Nem tudom felfogni, hogy 99%-ig biztos, hogy ma negyed négy körül láttam utoljára. Nem is akarom. Annyival jobb lett volna, ha 13-a lett volna az utolsó! Akkor még gyűlöltem, és rosszul voltam tőle. De hiába mondogattam, hogy nem néz ki jól, hogy nem értem, mi tetszett benne....az éjjel megértettem. Az a mosoly; és nem csak a mosolya. Az egész lénye.

Szeretem.

Hajnalba láttam egy képet facebookon: "A végén minden jó lesz. Ha még nem jó, akkor még nincs vége". Ugyanmár, kérem szépen, ez egy vicc. De szeretném, ha igaz lenne. Akkor tudnám, hogy még dolgunk van egymással. De ez most nem jó, és vége van.....happy end, merre vagy????

Számosszor rajtakaptam magam, hogy (...) nézem, bámulom, csaknem beiszom szememmel, mintha most kellene retinámra égetnem, mindörökre megjegyeznem őt. Most, mielőtt elveszítem. (Vavyan Fable)

 

....én itt leszek. És várni fogok rád. Örökre. Vagy legalábbis, sokáig.

1 hét iskola.aztán elmennek.

10 hét szünet.

aztán visszajönnek. Mindenki, kivéve Őt. Vége lesz. Vége van. Most kezdődött. Sosem kezdődne. Nem menne. Szeretem.

Ha az elválás ilyen kín, jobb lett volna, ha sohasem találkozunk.

13, hogy is mondjam, (mióta van) olyan volt nekem, mint egy utolsó lehetőség. Igazából ő volt a reményem- a boldogságra, a szerelemre. Az utolsó reményem.

De mi van akkor, ha az utolsó reményed egy paraszt?!

Nem tűnt annak. Nem tűnt ilyennek...nem tűnt olyannak, amilyen. Persze Tündér mondta, hogy pofátlan, de részben nem hittem neki, részben ez túllépi a pofátlanságot, nem is kicsit.

És, hogy mi történt? Hát, nézzük szépen sorjában az elmúlt 24 órát:

Szombat reggel, instagram, haverom képe, ma party lesz, szülinapoznak, esélyes, hogy 13 is itt lesz.

Szombat este fél8 körül kiderül, 13 tényleg jön ma

Szombat este, 9, Tündérrel sétálunk alapozni, 13 megy házibuliba, látjuk

Szombat este, fél 12, megjön 13, én a józansághoz már nem vagyok túl közel

Szombat este, 12, indulás partyzni lányokkal. A disco felé Tündér beavatja Szöszit (osztyálytársnőm, mostmár lehet, barát is??!) a 13-sztorimba, ennek kezdetben nem túlságosan örültem, de nincs mit tenni. Bízok Tündérben, ő bízik Szösziben, nem lesz baj.

Vasárnap, kb 1 körül kimegyünk cigizni, 13 is ott van, Tündér hülyéskedik vele, Szöszi elejt pár furcsa mondatot, átfut az agyamon az, hogy fogalmam sincs, kinek higyjek. Mindenki mindenkiről mindent mond, de kinek van igaza???? Ezt sosem fogom megtudni.

Vasárnap, még mindig kb 1 óra, még mindig kint vagyunk, odakeveredek 13 mellé, és igen!, végre...Tündér bemutat minket egymásnak, madarat lehetne velem fogatni. Bemennek a kisterembe, nem sokkal később Szöszivel megyünk mi is. 13 háttal áll nekem, de megfordul, és RÁM mosolyog. Visszagondolva, csoda, hogy nem úgy kellett felmosnia Szöszinek.

Rohangálunk fel-le, aztán egyszercsak bekeveredünk Szöszivel megint a kisterembe....Szöszinek addigra már szereintem elege lett magatehetetlen olvadozásomból, szóval (bár időt nem tudok) elkezdtünk táncolni, aztán egyszercsak...13131313131313131313131313131313.

Hatalmas boldogságom azonban nem tartott sokáig. Megyünk ki, 13+kk, eléggé egymásba vannak merülve. Próbálok nem összetörni, akkor és ott Szöszi jobban kiakadt mint én, komolyan azt hittem, hogy minimum felpofozza......Összetört minden. Most tényleg vége, vége mindennek, én soha többet ebben a rohadt városban egy hímre sem nézek rá.

....és az a legrosszabb, hogy képtelen vagyok sírni, pedig érzem, hogy kellene. De ahányszor megjelenik a gombóc a torkomban, vagy lecsukom a szemem, érzem az illatát, előjönnek  az érzések, a szeme, az arca, minden.

Össze kell kaparnom magam. Felkészülök az általam elképzelhető legrosszabbra, -ami azért általában 3-szor rosszabb a tényleges legrosszabb eshetőségnél- így talán a holnapot túlélem. Ma belemerülök a földrajz és a töri rejtelmeibe, este meg jól kisírom magam lelkisegélynek. A héten meg újra elkezdek edzeni, és akkor talán sikerül kimásznom ebből a gödörből is.

Igen, te! Mindig te vagy az első, te vagy akit szeretnek, akivel beszélnek.....már-már belehalnál abba, ha ez nem így lenne ugye LB? Elegem van tudod?????? Van egy Reményem, tudod, hogy mit jelent nekem és miért is jelenti azt amit..de el kell venned ugye? Én meg majd hallgathatom, hogy jóban vagytok, aminek örülnöm kellene. Hát hogy örüljek neki? ÉN akarok jóban lenni vele! Rá van szükségem, NEM arra, hogy TE jóban legyél vele!! De mindig csak te és te és te és te........hát tudod mit ebből elegem van. Nem igaz, hogy nekem nem lehet valakim, aki csak az enyém. Nem igaz, hogy te mindig ott vagy, és intézkedsz és beleszólsz, és elveszel...aztán úgy állítod be, mintha nekem jó lenne amit csinálsz. Pedig nem az!!!!! Enyhén önző vagy, kedves LB. Sőt.... de ezt most nem fogom annyiban hagyni. Remény az enyém, nem a tiéd...ha belehalok is, megkapom amit akarok. 

Nem, nem Remény kell, hanem 13. De gondolkozz már. Legjobb haverok. Remény az utolsó reményem. De te még ezt is elveszed tőlem. Hát perpill eléggé gyűlöllek kedvesem.

"Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő." Pál Ferenc

Szombat. Este party, nem a szokásos bandával, de nem baj. Diszkó. Tánc, nevetés, reménykedés 13-ban. 13 helyett azonban múlt jött velem szembe.Miért csinálja ezt velem? Miért pont most kellett buliznia?? Hiszti, hiszti, hiszti. Jager, majdnem sírás, mégsem múltak el az érzések. Hiszti, hiszti, hiszti. Rámnéz. Látom rajta, hogy tudja, fáj hogy itt van. Belenézek a szemébe, látom, hogy élvezi, hogy bánthat. Szadista állat vagy, de szeretlekszeretlekszeretlek.  

Úgy látszik, becsaphatom magamat, de az alkohol nem csak az igaz szavakat, de az igaz érzéseket is előcsalogatja az emberekből.

Vasárnap. 3 óra alvás. Letargia, sírás, negatív előjelű életkedv. Hiszti,hiszti.

Hétfő. Álmosság, ajándék csoki és kulcstartó és gumicukor (köszi Csajok!). Szünet, menjünk ki. Ijesztő helyzet, LB közli, ez most neki és Manónak is rossz. LÁNYOK MI VAN???!! Válasz: 13 van valakivel. Az a valaki meg 13 egyik barátjával van, hivatalosan. 13 és haverja meg tudnak egymásról. Agy off, bár addig sem volt bekapcsolva. Elme, érzések, racionalitás, minden off. Marad az űr, nem jut el az agyamig a bizarr infó. Nem tudok sírni. Pedig kellene, nagyon.

Mit érzek most? És ki iránt???? Nem tudok semmit, nem tudok sírni, nem tudok többet mondani róla. 

Kell egy idézet ami kifejezi mit érzek. De hogyan keressek rá? Fájdalom, harag, csalódottság önmagamban, letargia, reménytelenség, reményvesztettség, egyedüllét, szomorúság, szerelem, boldogtalanság, önbecsapás, hazugság önmagamnak?