Nem úgy tűnt, nem úgy volt tervezve, hogy szombat este buliban fogok kilyukadni. Még 10-kor sem, pedig akkor indultam el itthonról Tündérrel, sörözni. Aztán fél 1 magasságában megbeszéltük, hogy akkor menjünk,  közben bókoltak is, bár azt, hogy szép a hangom meg szép nagy melleim vannak, még senki nem mondta, de egyszer ezt is hallani kell. Végül odavarázsolódott idegesítő meg két haverja - nem mellesleg idegesítőnek lassan új nevet kell találnom, már nem idegesítő........

Kikötöttünk hát a discoban, a harmadik ember, aki szembejött velem múlt volt mosolygva, aztán utána táncoltunk egymás mellett úgy, hogy a karunk összeért...és rá kellett arra jönnöm, hogy az érzés még messze nem múlt el. De annyira már meg sem viselt. Tény, hogy elolvadtam.

Orosz.....hát, meglátjuk, hogy ebből mi lesz, a hétvégén semmi nem volt, körülbelül 5 perc hiányzott ahhoz, hogy legyen, de azt nem kapta meg. De bejelölt, talán emlékszik, majd meglátjuk.

13......azt hittem rosszabbul vagyok tőle, mármint fájdalmasabb lesz, de nem. Tegnap komolyan elgondolkoztam azon, hogy nekem mi is tetszett benne, miért érdekelt. Nem hiányzott szombaton, most sem hiányzik. Talán nem is volt akkora hazugság, hogy nem érdekel.

Múlt...aki annyira nem is múlt, de nem is jelen. Kell, de nem sírok már rajta, a délelőttöt egy képén való röhögéssel töltöttem. Nem is fogok már rajta sírni. Ha lesz esély, talán megpróbálkozok vele, de ha nem akkor sem lesz baj.

"Ha az ember benn áll egy völgyben, akkor a völgyet nem tudja felülről látni, de ha elindul, akkor felfelé haladva már más a rálátása arra a völgyre, amit elhagyott. Nem mást lát, csak másként lát. Olyat is meglát, amit a völgyből nem vehetett észre. A kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a látóhatár. "  Jókai Anna