A görögök bármikor képesek (voltak) talpra állni, és a nulláról kezdve újra felépíteni mindent. Ezt hívják úgy: a görög csoda.
Nem tudom, honnan ered ez a képességük. Talán a múltjukból, a történelmükből. De az is lehet, hogy erre mi is képesek lennénk, ha levetkőznénk a tipikus magyar, pesszimista hozzáállásunkat. Mindenesetre egy biztos: varázslatos az az ország. A levegőben van valami, vagy az ott élők, és a városok, falvak, a táj hangulata teszi, nem tudom.
Én is részese lehettem ennek a csodának.
Tudtam, hogy jó lesz a kirándulás, de nem gondoltam volna, hogy ilyen és ekkora hatással lesz rám. Nem is tudom leírni, elmesélni. Feledhetetlen volt, és leírhatatlan. Minden olyan, mint a képeken és a filmekben- sőt, még szebb is azoknál. És hogy mi is történt?
Kedden indultunk, éjszaka utaztunk. Szerda délelőtt értünk oda, fáradtak voltunk, de felfedeztük a környéket, és strandra is akartunk menni -csak épp elaludtunk.
Csütörtökön hajókirándulásra mentünk. Talán ez volt a legjobb az összes program közül. A hajón üvöltött a zene, és mi táncoltunk a kapitánnyal meg a matrózokkal. Nevettünk, énekeltünk, és sikítottunk, amikor egy-egy nagyobb hullám megdobta a hajót. Hihetetlen érzés volt, pláne, hogy akkor még nem is igazán fogtuk fel: majd egy éves várakozás után itt vagyunk. Tényleg itt, Görögországban. Skiathoson kötöttünk ki, és akkor már nyoma sem volt a reggeli álmosságunknak. (pedig milyen rossz volt 5-kor felkelni!) A falu igazi görög hangulatot árasztott, és mint kiderült, itt forgatták a Mamma Mia! egyes jeleneteit is. Kaptunk néhány szabad órát, majd indultunk tovább. Következő megállónk egy hihetetlenül gyönyörű strand volt. A víz kristálytiszta, és kellemes. Itt(ezen a napon) töltöttem először huzamosabb időt Tündérke társaságában. Strandolás után visszaindultunk. A hajóút hazafelé is meglepetésekkel teli volt. Láttunk delfint-kettőt is!- igaz, hogy mindkettő plüss volt, és a kapitány hordozta őket körbe a hajón. Megint volt tánc, és „Good lalala, Metaxa!” , meg „mádzsárok, kátásztróf” is. (és akkor az iszonyatosan helyes magyar srácról nem is beszéltem, Matróz kimondottan nagy hatással volt a csapatunkra- de erről majd később).
Pénteken nem volt programunk, mert este felléptünk. Ez az egyszeri alkalom egyébként körülbelül háromszor nagyobb közönséget vonzott, mint az ezt megelőző három itthoni együttesen. Este, a koncert után elmehettünk az egyik helyi bárba, szórakozni egy „kicsit”. Ezt a pár órát Tündérke, C, és egy Sex on the Beach társaságában töltöttem, és egész jól éreztem magam. ((Ez persze lehet annak a nagy adag alkoholnak köszönhetően, amit a koktélba raktak, de én inkább azt mondanám, hogy Tündérke személyisége nagyon ragadós))
Szombaton már volt program, igaz, azt a kirándulást kihagytuk, helyette inkább aludtunk délig. Itt találkoztam először idegesítő szobatársunk előnyeivel: mire mi felébredtünk, kész volt az ebéd. Délután strandoltunk, éjjel pedig próbáltunk nem aludni, ugyanis 1 órakor indultunk Athénba.
Az út hosszú volt (bár, az a 6 óra mit jelentett a 13-hoz képest?!), és nagyon keveset tudtunk aludni. …igen, kávét kellett innunk indulás előtt. Ezek is tipikusan mi vagyunk. Athén mondjuk nekem csalódás volt. Maga a város koszos, és túlzsúfolt és lelakott – de nagyon. Az Akropolisz viszont nagyon szép, bár nagyon illúziórombolóak a hatalmas teherdaruk. Az idegenvezetés sem volt a legjobb, de ennek a napnak (is) köszönhetek egy új barátot. Na meg persze egy fantasztikus élményt: Athén, az Akropolisz, a hatalmas épületek, a thermopülai szoros - mind-mind fantasztikus.
Este megint elmehettünk bulizni – és bár az nem indult túl jól, mégis ez lett a legjobb kint töltött estém! Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy C-vel elmentünk sétálni, és mire visszaértünk (kb 10 perccel az indulás előtt), eltűnt a szobatársunk – a szobát természetesen bezárta, és magával vitte a kulcsot. Mire előkerítettük, már nem volt időnk semmire, pedig úúgy elterveztem, hogy átöltözök, hajat vasalok, C fürdeni akart gyorsan, meg ilyenek. Nekem a kedvem is elment az egésztől, össze is vesztünk ezen C-vel, hogy én nem akarok menni mégse. Aztán szerencsére mégis elmentem, bár izzadtan, összekötött hajjal, idegesen, rosszkedvűen. Cosmoplitant rendeltünk, de nem esett jól a koktél, táncolni sem akartam, szóval leültem, és amikor odajött valaki, akkor beszélgettem, amikor nem, akkor meg nem. Ez így ment egészen éjfélig (kb). Akkor viszont megláttam a bár előtt Matrózt, szóval rekord sebességgel fogtam meg a koktélomat, és mentem be SZ-hez: „Képzeld, itt van kedvenc matrózunk!” De még mennyire ott volt! A társaságával az egyik benti asztalhoz mentek – pont ahhoz, ami mellett mi táncoltunk. Körülbelül 20 perccel később, amikor SZ elment cigizni, és én C-vel táncoltam, egyszer csak ott állt mellettünk, köszönt C-nek, két puszival! Én egy pillanatra lefagytam, de úgy teljesen, még levegőt venni és pislogni is elfelejtettem, csak álltam (illetve álltunk hárman, egy háromszöget alkotva), és néztem Matrózt, miközben ő nézett engem. Aztán kapcsoltam, hogy akkor most van az a pillanat amit nem hagyok ki, és már kaptam is a két puszit, huuuuu. Így visszagondolva az a csoda, hogy nem úgy kellett felmosni onnan. Lényeg ami lényeg, ezek után már nagggggyon jókedvűen táncoltam, és ittam a kis koktélomat, illetve, a koktélunkat, amit C-vel rendeltünk miután elfogyott az enyém. A lányok biztattak, menjek oda hozzá, hogy csinálunk egy közös képet, vagy botoljak bele a karjaiba, de ezekhez sajnos nem volt elég az alkohol (pedig, basszus :c ). Aztán már mennünk is kellett, SZ-ék még biztattak egy picit, menjek(vagy essek) neki véletlenül kifele, merthogy akkor már ő is a bár előtt állt, de mire én kiértem, ő elindult –gondolom haza ment-, szóval maradt a két puszijának a varázsa (ezt egyébként majdnem meg is írtam már akkor). De az nagyon megmaradt.
Hétfőn túrázni voltunk, szerencsére egy kimondottan jó csoportvezetővel ( na jó, igazából ő a cég tulaja). Az Olympus Nemzeti Parkban jártunk először, megnéztük Zeus kádját (csodaszép volt), azután kaptunk egy kis időt. Mi ezt fényképezésre használtuk, itt készült többek között az első közös képem Tündérkével. Ezután egy kolostort látogattunk meg (meglepően és hihetetlenül gyönyörű volt!), majd a túra utolsó megállója P. Panteleimonas volt, ahol megkóstolhattuk a tsipurót (ami a görögök pálinkája), valamint nagyon finom ebédet kaptunk. Fél négy környékén értünk vissza a szállásra, és készültünk is a következő programra, ami a görög est volt. Ha a programokat tetszés szerint kellene rangsorba állítanom, ez kerülne legalulra. Igaz, hogy nem sokat tapasztaltam az egészből, ugyanis összefutottunk egy szerb úszócsapattal, akik eléggé lefoglaltak minket, de akkor is többet vártam volna ettől.
Kedden a meteorákhoz mentünk, az én hangulatom picit nyomott volt, vészesen közeledett a szerda reggel 7 óra, amikor elindultunk haza…. Mindenesetre a kolostor (St. Varlaam kolostorát néztük meg) szép volt, a kilátás szintén, a társaság jó, szóval panasz erre a napra sincs. Délután, amikor visszaértünk, C-vel újra (sokadszorra) bevettük a sétálóutcát, egyrészt szuvenírek kellettek, másrészt meg úgy döntöttem, ideje megvenni az „újrakezdéses karkötőt”. Harmadrészt pedig szerettem volna összefutni Matrózzal, vagy ha nem is összefutni, legalább látni. (ez sajnos nem jött össze). Este búcsúestet tartottunk, grillezés volt, meg éneklés körülbelül fél 11-ig. Utána Tündérkével sztorizgattunk még vagy másfél órát, aztán mentünk mi is pakolni, aludni.
Szerdán kimondottan nem akartam felkelni, de azért megtettem, lefotóztam az utolsó görög naplementét, és becsületesen összepakoltam a cuccaimat. Aztán 7-kor indultunk haza. Olyan 8 körül értünk Magyarországra.
Összegezve a hetet, baromi jó volt. Úgy érzem, megváltoztam, de azt nem tudom megmondani, miben. Az biztos, hogy sikerült lezárnom magamban egy korszakot.
Ez az utazás jelenti (jelentette) egy 3 éves időszak végét, viszlát barna(alias galiba) viszlát rita, viszlát depi, sziasztok éjszakai sírógörcsök, soha többé nem szeretnélek titeket látni.
Ezzel szemben Görögországba mindenképp szeretnék még visszatérni. Bár az első napokban azt mondtam, nem szeretnék ott élni, mert akkor elvesztené a varázsát, rájöttem, ez nem igaz. A görög kultúra, az ott élő emberek, a helyek, és az ország varázsa, és vonzereje sosem fog megkopni a szememben.
A görög csoda pedig a mai napig él, és tart. Már bennem is. Az ott töltött egy hét alatt valami új kezdődött el az életemben.
Köszönöm Neked Görögország, Platamonas, Skiathos, és az összes hely, ahol jártam. Köszönöm azoknak az embereknek, akikkel találkoztam.
Köszönöm az utazást szervezőknek, az iskolának, Tanárnőnek – aki nélkül nem működne semmi sem. (ja, és persze Matróznak is köszönöm, hogy rácáfolt a „magas izmos barna hajú barna szem kosarasokat szeretem” világnézetemre).