Amikor az ember sokat van letargikus-szomorú környezetben, az egy idő után kihat rá. Hát, én is így jártam. Csütörtökön volt egy egész szép kis napom, sőt, egy szép napom volt, annak ellenére, hogy a szomorúság már akkor körbevett. Tudom, hogy meghalt, de hogy az egész suli egy merő gyász, az már kicsit sok volt tegnap nekem. És ezt még megfűszereztük G állandó hisztijével (ami igazából több, mint egy hete tart, szóval már hozzászokhattam volna, de nem...), meg a betervezett program elmaradtával, és kész, én is a padlón vagyok.
Tényleg rossz, -nekem is, pedig nem ismertem-, hogy elment. Megvisel, ez természetes(?), és nem csak engem, hanem mindenkit. Nagyon fiatal volt, nagyon tehetséges, és nagyon sokan szerették és ismerték. A gyász nyomottá tett engem is, de a másik-tudod, amiről nem írhatok, pedig nagyon szeretnék- sem javított a kedvemen. És fogalmam sincs, hogy ez a másik, miért lett úgy, ahogy. Túl feltűnő lettem volna, vagy az a két tegnapi kérdés?.....biztosan paranoiás vagyok. Sőt, tudom, hogy az vagyok, de érzem, hogy ez most az én hibám. Beszélni akarok vele, ki akarom deríteni, hogy tényleg így van-e. De mindenekelőtt Lelkisegéllyel kell beszélnem, hogy segítsen értelmezni, hogy mondja meg, mit csináljak most. Szerda óta tervezgetem, hogy felhívom,de még nem jött össze.Ma már muszály lesz. Ezt meg KELL vele beszélnem. Mert ezt csak ő tudja teljes valójában. Tudom, hogy ez hiba, és tudom, hogy most épp tönkreteszek valamit köztem, és Rita közt. De képtelen vagyok elmondani neki.Félek, nagyon félek.(Tudom, hogy most is túl sokat írtam a témáról.), de nem tudom, mitől.
Talán attól, hogy tönkreteszem...dehát, melyiket?Ritával a kapcsolatunkat? Azt hiszem, folyamatban van. Nem nagyon beszélek neki arról, amivel szenvedek itt már egy hete; de tudom, hogy van jobb dolga is annál, hogy engem hallgasson, és féle is, félek ettől az egésztől, hogy mi lesz belőle, hogy mi fog történni. Lehet, hogy tudja már, és csak azt várja, hogy elmondjam neki? Tegnap előtt volt egy érdekes kérdése. De hogy mondhatnám el neki? Tudom, nagyon egyszerűen, csak oda kell állnom elé,és rajta, de nem megy.
Vagy attól félek, hogy a másikat rontom el? Azt hiszem, azt már tegnap megtettem, azzal, hogy túl feltűnő voltam, vagy nem tudom, nagyon félek, hogy itt vége az egész másik témának, de persze az is lehet, hogy csak az van, amit tényleg tudunk, de azt elhinni túl egyszerű lenne. (homlokomra nagy betűkkel felírva: Hívd fel lelkisegélyt, te vadbarom!)
Azért volt egy cseppnyi jó része is a tegnapnak. Anyu egyik ismerőse mondta, hogy az unokája (aki mellesleg egy helyes 18éves srác..) puszil; és megbeszélték, hogy mivel most még fiatal vagyok (nemis, hahaha) hozzá, ezért majd pár év múlva.... . ez volt a jókedv a péntekbe- persze ezt ne hasonlítsuk a csütörtöki első órához, amit spontán végigröhögtem (sok puszi Ritának, amiért nem ütött le, bár lehet, jobb lett volna, ha akkor és ott végzem), pedig nagyon "fujjos" óra volt...
Túl sokat írtam, ebben most biztos vagyok. Meg abban is, hogy értelmetlen lett. Sőt, abban is, hogy ha ezt most valaki elolvassa, aki közelebbről ismer, az leveszi a témát. De nem vagyok hajlandó "privatizálni". Reménykedem, hogy azért 1-2en elolvassák, mit szerencsétlenkedem, és talán ki is bogozzák, mi a helyzetem....és, talán adnak tanácsot is
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.