Be kell vallanom, tegnap túlreagáltam a helyzetet, de ez kellett ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem. Visszaolvastam egy régebbi bejegyzésemet, és kicsit arcon ütött. Néhány hete ugyanis Reményt még idegesítőnek neveztem. Bár akkor tényleg az volt, és most is az, nincs szükségem Reményre. A kisbetűs változatára van, de az mindig lesz, mert mindig van egy új út, egy új lehetőség...egy kinyitott ajtó, amit eddig nem vettünk észre. Egy ajtó, ami éppen nyílik.Valami, vagy valaki, ami megváltoztat, egy pillanat, egy gondolat - valami, ami rádöbbent arra, hogy eddig rosszul csináltál valamit, arra, hogy változtatnod kell.....

És hogy mi ez az ajtó, amire rátaláltam az éjszaka? Hát önmagam....nincs szükségem semmi másra saját magamon kívül. El tudom érni a céljaimat holmi idegesítő Remények és minden más személy nélkül. A hitem az, amit senki nem vehet el tőlem. 

Vannak céljaim, vágyaim, álmaim, amiket meg fogok valósítani. Szóval, ideje felemelnem a hátsó felemet, meg a fejemet, és elindulni a saját utamon az álmaim felé...

"Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként."  /Anthony Robbins/